Kezdek magamhoz térni…
Még nem merem kinyitni a szemem.
Próbálok rájönni, hol is vagyok valójában.
Valószínűleg a földön fekszem, nyirkos, hideg padlón.
A fejemben millió kis cintányéros majom püföli az agyamat. Dübörög a fejem, mindenem sajog. Nem bírom megmozdítani a végtagjaimat.
Erőt veszek magamon, nagy levegőt veszek, és kinyitom a szemem. A napfény néhány aranycsíkban kúszik át a bedeszkázott ablak résein.
Látom a leheletem a levegőben. Rettenetesen fázom.
Nyikorgást hallok, az ajtó kinyílik.
Valaki belép rajta. A szemhéjam csapóajtóként zárul össze a rémülettől, inkább azt tettetem, hogy még ki vagyok ütve.
A jövevény lassan átnyúl a lábaim és a lapockám alatt, majd lassan felemel. Ölben visz egy priccsre, ahová gondosan lefektet. Egyesével elkezdi kigombolni a blúzomat.
Emlékszem már, melyik blúz ez…
Karácsonyra vettem magamnak, még három évvel ezelőtt. Magányosan töltöttem szokásomhoz híven, ezért úgy döntöttem meglepem magam. Pasztellszínű vászonblúz, nem a legdrágább fajta, de nagyon csinos. Abból az alkalomból vettem fel, hogy találkozzak a kiadómmal és a lektorommal. Egyáltalán nem akartam menni, tudtam mi vár majd rám.
A puha, de mégis erős kezek most kibújtatnak ebből a blúzból, majd továbbmennek a szoknyámra, amely egy mozdulattal lekerül rólam. Nem egy nehéz eset.
Érzem, ahogy felugrik a vérnyomásom. Újra elönt a bágyadtság, még csukott szemmel is forog velem a világ.
Minden ismét elsötétül…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.